Varga: 156 milliárd forintot kellene átcsoportosítani
Varga Mihály a 2006-os költségvetési javaslat részletes vitájának kezdetén kedden a parlamentben azt hangsúlyozta, hogy a költségvetés bizonytalan alapokra épült. Hozzáfűzte: a Fidesz négy területre, az önkormányzatok, az egészségügy, az oktatás és a munkahelyteremtés területére kíván átcsoportosítani 156 milliárd forintot.
Dátum: 2005-11-15 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:46.011176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Leszögezte: a kormány által beterjesztett javaslat bevételi oldala jelentősen felültervezett. Elmondta, hogy a szocialista-liberális kormány 33 adóemelést hajtott végre, és jelentősen nőttek mind a lakossági, mind a vállalkozói adóterhek. Kiemelte, hogy az előterjesztés eredményeképpen önkormányzati normatívák szűnnek meg. Hangsúlyozta azt is, hogy gyógyszerek ártámogatására 2005-ben 330 milliárd forint jut, míg 2006-ra a kormány ugyanerre 298 milliárd forintot tervez. Ebből az következik, hogy 2006-ban gyógyszerár-emelésre készül a kormányzat - jegyezte meg a politikus.
Varga Mihály aláhúzta: a családtámogatási rendszer átalakításával sok tízezer család rosszabbul jár 2006-ban, mint amilyen helyzetben 2005-ben volt. Az autópálya építések kapcsán rámutatott arra, hogy míg a szocialista-liberális kormány hárommilliárd forintért épít egy kilométer autópályát, addig a polgári kormány ugyanennyi autópályát egymilliárd forintért épített. Felszólalásában Varga Mihály elmondta, hogy pártja "kármentő" javaslatokat nyújtott be a költségvetési javaslathoz, amelyek megpróbálják csökkenteni azokat a károkat, "amiket ez a kártyavár-költségvetés 2006-ra betervezett".
Hangsúlyozta: a Fidesz négy területre, az önkormányzatok, az egészségügy, az oktatás és a munkahelyteremtés területére kíván átcsoportosítani 156 milliárd forintot.
MTI fideszfrakcio.hu