Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar szentek és boldogok ünnepe a Felvidéken

November 13-án, a Magyar szentek és boldogok emléknapján a Zselizi plébánia a Pázmaneum Polgári Társulás kezdeményezéséhez csatlakozva a keresztény magyarságért és Európáért meghirdetett Imakilenced második állomását rendezte meg.


Dátum: 2005-11-15 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:47.750883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helybeli hívek rózsafüzér imádsága után Marton Zsolt, a Budapesti Központi Szeminárium prefektusa tartott előadást Mindszenty hercegprímás életének keresztútjáról. Kiemelte a Bíboros megalkuvást nem ismerő, a krisztusi igazsághoz ragaszkodó magatartását, amellyel példát adott a vörös barbárság igája alatt sínylődő magyar katolikusoknak. Nem tántoríthatta el Őt küldetésétől sem a kommunisták ármánykodása, sem pedig az akkori kényszerű egyházpolitikai döntések rá nehezedő súlya - emelte ki a prefektus atya.

Az ünnepi szentmisét Mons. Orosch János, pozsony-nagyszombati segédpüspök celebrálta 15 oltártestvérével nagyszámú hívősereg és a meghívott vendégek, köztük Dr. Riskó Nagy László, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség konzulja jelenlétében. A püspök atya homíliájában annak jelentőségéről szólt, hogy ezen az ünnepen azokról emlékezünk meg, akik magyarként lettek boldogok és szentek. Ennélfogva nekünk is a magunk hagyományaiból merítve kell törekednünk az életszentségre: magyaroknak, szlovákoknak egyaránt. A püspök atya különösen hangsúlyozta a magyar papság egységének fontosságát, s kiemelte, hogy ha más utakon is járunk, de mindannyian a közös célunkat kell, hogy kövessük.

A szentmise keretében került sor a felújított tabernákulum megáldására is, így az Oltáriszentséget már új, méltó helyére helyezhették el. A szentmise végén Galgóczi Rudolf zselízi esperes-plébános örömét fejezte ki, hogy ezen a napon több felvidéki magyar egyházközségben is megtartották a Magyar szentek és boldogok emléknapját, s így több hivő és pap is be tudott kapcsolódni -a földrajzi távolság ellenére lélekben együtt- ennek a jeles napnak megünneplésébe. Egyben meghívta a híveket az Imakilenced következő állomására, az Érsekújvár melletti Szímőre december 3-ára. December első szombatján Brenner Jánosról emlékeznek majd meg a felvidéki magyar katolikusok.

Pázmaneum Információs Központ/Karaffa Attila

Kapcsolódó elemek