Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közbiztonság: blöffök helyett igazságra lenne szükség

Ha a belügyminiszter valóban meg van győződve a pályaudvarok környékének biztonságában, akkor javasoljuk, hogy tegyen egy sétát testőrök nélkül, este tíz után a budapesti aluljárókban - mutat rá a valóságra közleményében Kontrát Károly.


Dátum: 2005-11-15 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:48.323129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hiába elégedett Lamperth Mónika a fővárosi rendőrséggel, a belváros és a pályaudvarok biztonságával, sajnos a legutóbbi, a Nyugati tér aluljárójában történt súlyos bűncselekmény is azt bizonyítja, hogy jelentősen romlott a közbiztonság állapota a fővárosban. Ha a belügyminiszter valóban meg van győződve a pályaudvarok környékének biztonságában, akkor javasoljuk, hogy tegyen egy sétát testőrök nélkül, este tíz után a budapesti aluljárókban.

Mivel a folyamatosan létszámhiánnyal küzdő rendőrség adósságállománya elérte az 1,6 milliárd forintot, a beígért ezer rendőrautó nem érkezett meg és a jövő évi költségvetés rendvédelmi fejezete sem ad bíztató képet, nehéz elképzelni, hogy a Belügyminisztérium milyen forrásokból tudja majd biztosítani az egyre több problémával szembesülő rendőrség működtetését a jövőben.

Felszólítjuk a belügyminisztert, hogy az érzéketlenségéről tanúskodó kommunikációs blöffök helyett, végre intézkedjen a rendvédelmi szervek költségvetési hátterének biztosítása érdekében, és gondoskodjon végre a rendőrök anyagi megbecsüléséről.

Budapest, 2005. november 15.

Kontrát Károly

Országgyűlési Képviselő

Kapcsolódó elemek