Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aláírásgyűjtő akciót kezd a PDSZ a közoktatás tervezett forráscsökkentése miatt

Aláírásgyűjtő akciót kezd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a költségvetés közoktatást érintő fejezete és a kormányzati támogatások csökkentését törvényesítő jogszabály tervezete ellen, a közoktatás minőségének megőrzéséért - közölte a PDSZ elnöke kedden az MTI-vel.


Dátum: 2005-11-15 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:51.561826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Veszélyben a magyar közoktatás jövője! feliratú aláírásgyűjtő ív szerint a jövő évi és a mindenkori költségvetési normatíva csökkentése diákot, szülőt, pedagógust egyaránt hátrányosan érint, amit meg kell akadályozni.

"Azért kezdeményezzük az aláírásgyűjtést (...) mert az említett törvényjavaslat, amely forráskivonást tesz lehetővé a jelenlegi és a következő kormányzatok számára, sérti a közszolgáltatás érdekeit. A benyújtott költségvetés szerint már a 2006-os évben több mint 28 milliárd forintot vonnának ki és még a legutóbbi hírek szerint is legalább 21 milliárd forint a csökkenés jövőre" - áll a Kerpen Gábor által MTI-nek eljuttatott háttéranyagban.

A szakszervezeti vezető felidézte, hogy a PDSZ korábban kezdeményezte a közoktatás szereplőinek összefogását és másik kilenc szervezettel együtt közös közleményt juttatott el a kormányhoz a 2006. évi költségvetés közoktatást érintő fejezetei, valamint a közoktatás kormányzati támogatásának csökkentését célzó törvényi javaslat ellen.

Ezt követően a PDSZ és másik hét szervezet közvetlenül a képviselőkhöz fordult levélben ez utóbbi törvényjavaslat megszavazása ellen.

Az Országgyűlés, kormányzati támogatással azonban a napokban tárgyalja a törvénysértő költségvetés törvényesítéséről szóló módosító indítványt - közölte Kerpen Gábor.

Ezért a PDSZ - az egyeztetésekkel egy időben és azok mellett - aláírásgyűjtési akciót kezdeményez "a közoktatási feladatellátás megmentéséért, minőségének megőrzéséért, a diákok és az oktatásban dolgozók érdekében".

A PDSZ csatlakozásra kéri a közös közlemény aláíróit, és rajtuk kívül a közös közleményt alá nem író közoktatási szakszervezeteket is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek