"Csak" 70 milliárd forintot kívánnak elvenni az önkormányzatoktól
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány érzéketlensége és hozzá nem értése az elmúlt három évben a csőd közelébe sodorta a településeket. A jövő évi költségvetés mostani formájában még azt sem teszi lehetővé, hogy az önkormányzatok 2006-ban az idei szinten működhessenek.
Dátum: 2005-11-15 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:55.476554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-frakció módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez, melyben 103 milliárd forintot kért az önkormányzatok részére, annak érdekében, hogy legalább annyi forráshoz jussanak, mint 2005-ben. Ha a kormányzat ezt a pénzt nem biztosítja, akkor az önkormányzatok jövőre az ideinél is súlyosabb helyzetbe kerülnek, eladósodottságuk, vagyonvesztésük drámaian megnövekedhet. A helyzet tarthatatlanságát a legkülönfélébb szakmai szervezetek, érdekvédelmi tömörülések is felismerték, pártszimpátiától függetlenül.
Mindeközben a luxusbaloldali kormány pártjai azzal dicsekednek, hogy a tervezett 100 milliárd forintos elvonás helyett "csak" 70 milliárd forintot kívánnak elvenni az önkormányzatoktól. A jelen körülmények között ennek is örülni kell. A végletekig eladósított, kifosztott önkormányzatok gazdálkodásának rendbetételéhez komoly, átfogó változásra van szükség, amely kormányváltás nélkül aligha képzelhető el.
Kovács Zoltán (Fidesz)
az Országgyűlés Önkormányzati Bizottságának elnök