Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért csak a magyar gazdáknak kötelező a borászati melléktermékek lepárlása?

Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő érthetetlennek tartja, hogy a magyar szőlősgazdák számára, Közép-Európában egyedül, miért kötelező továbbra is a borászati melléktermékek lepárlása, derül ki az MTI brüsszeli irodájához kedden eljuttatott közleményből.


Dátum: 2005-11-15 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:56.058741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament jóváhagyta azt a jogszabályjavaslatot, amely eltörli a kötelező lepárlást Szlovákiában, Szlovéniában és Lengyelországban. Mivel Ausztria és Csehország teljes területén, valamint Németország szőlőtermő területeinek többségén sem kötelező a lepárlás, a jogszabály mezőgazdasági tanácsi jóváhagyását követően a környező tagállamok közül egyedül Magyarországon lesz érvényben ez az intézkedés - áll a közleményben, amely szerint "a kötelező lepárlás jelentős többletterheket ró a magyar termelőkre, akik ezáltal versenyhátrányba kerülnek a környező tagállambeli társaikkal szemben". "Amikor a szlovák és szlovén kormány a termelők helyzetének könnyítését kezdeményezte Brüsszelben, a magyar kormány nem csatlakozott ehhez, hanem az idén nyáron tovább szigorított a kötelező lepárlás szabályain. Ez esetben azonban valószínűleg nem csak a kormányzat mulasztásáról vagy tévedéséről van szó. Az ügy hátterében az is állhat, hogy a lepárlást végző vállalkozás az elmúlt időszakban jelentős állami támogatást kapott kapacitásainak bővítéséhez. A magyar borászat által is szorgalmazott könnyítés így a cég üzleti érdekeit veszélyeztetné."

Glattfelder Béla számára "érthetetlen, hogyan helyezhette egyetlen cég érdekeit az egész magyar borászat érdekei elé a magyar kormány". "Helyesebb lett volna a lepárlóüzem állami támogatással végrehajtott fejlesztésének megtérülését más úton biztosítani. Különösképpen azért, mert remélhető, hogy az EU borpiaci reformja során 2007-től úgyis eltörlésre kerül a kötelező lepárlás rendszere" - emelte ki a közleményben a néppárti képviselő.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek