Világörökségi rangot kaphat a Dunakanyar
Azt fontolgatja két történelmi magyar város, Esztergom és Visegrád, hogy kultúrtáj kategóriában közösen pályázik a világörökségi jelölésre. A két város történelme és jelene szorosan összefonódik, ezért közösen komoly eséllyel indulhatnak a nemcsak erkölcsi elismerést, de idegenforgalmi, gazdasági fejlődést is eredményező világörökségi rang elnyeréséért - írja a Hídlap.
Dátum: 2005-11-15 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:58.469830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az esztergomi Világörökség Klub következő ülésén Petróczy Gyula, a városfejlesztési bizottság elnöke, Faragóné Godó Mária, főépítész, Korompai Judit, településszervező, és Tétényi Éva örökségvédelmi tanácsadó beszél majd a fejleményekről. Az Esztergomi Vármúzeum Márványtermében megtartandó november 25-ei rendezvényen főként a történeti városok szövetségének pécsi konferenciájáról lesz szó. A legfontosabb kérdés, hogy a nemzetközi világörökségi megmérettetésen Esztergomnak Visegráddal közösen kell-e indulnia.
Tétényi Éva szerint a válasz igen, mert egyrészt Visegrád már beadott egy nemzetközi pályázatot, amit szakmai okokra való hivatkozással kiegészíteni javasoltak. Másrészt Esztergom ugyan 1989 óta rajta van a világörökségi jelölési listán, de ez az igény még nem jutott ki a nemzetközi színtérre. A szakember szerint Pannonhalma világörökségi jelölése miatt a kultúrtáj kategória lenne Esztergom számára a legkedvezőbb. Ezt az elképzelést támasztja alá egy korábban létrejött Visegrád-Esztergom-Budavár együttműködési megállapodás is, amelyet a három város polgármestere évekkel ezelőtt már aláírt. Ez a megállapodás a kulturális programok összehangolására, az idegenforgalomi vonzerő fejlesztésére jött létre.
Az is fontos tényező lehet Tétényi Éva szerint, hogy a Pilis, mint kultúrtáji egység, fogja össze a két királyi helyszínt. A visegrádi királyi vár és az egykor Esztergomig tartó pilisi királyi vadászterület viszonylagos érintetlensége is indokolja a két város közös jelölését. A kultúrtáj formában való világörökségi jelölésért való indulás szakmailag is megalapozható. A két város vezetése már kifejezte akaratát, hogy az előterjesztést ebbe az irányba kívánják megtenni.
A világörökség címre Esztergom több, a városban található sok-sok egyediség miatt egymaga is érdemes lenne. Tétényi Éva példaként említette, hogy az esztergomi Bazilikában lévő oltárkép a világ legnagyobb egyetlen vászonra festett templomi olajképe, a Bakócz-kápolna pedig a reneszánsz-kori magyar építészet máig megmaradt legszebb remekműve. Ugyanakkor Európa az ezekhez hasonlatos kincsekben rendkívül gazdag, ezért is érdemes a kultrútáj koncepcióban gondolkodni.
Az UNESCO világörökségi cím adományozásának kritériumai között az elsődleges szempont, hogy az érték egyedi és egyetemes legyen. Emellett feltétel, hogy a jelölésre kerülő helyszín különleges történelmi eseményhez kötődjön, vagy olyan nagyszabású emberi alkotás része legyen, ami évszázados fejlődési folyamatokat határozott meg. Emellett nem árt, ha a helyszín rendelkezik különleges kultúrtörténeti, történeti jelentősséggel. A táj esetében fontos, hogy a táj és az ember kapcsolatának hagyományait őrizze.
Pöltl Zoltán (hídlap)
fideszfrakcio.hu