Informatika helyett infrastruktúrát fejlesztenének a települések
Az informatikai közműfejlesztés nem a legégetőbb gondja a településeknek, reagáltak a polgármesterek Kóka János azon bejelentésére, hogy új, kedvező hitellehetőségekkel élhetnek a települések a téren történő fejlesztéseikhez - írja a Hídlap.
Dátum: 2005-11-15 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:45:58.764506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály a Fidesz alelnöke a lapnak nyilatkozva elmondta: szomorú, ha egy önkormányzat esetében arról kell beszélni, milyen hitelből tudja fejleszteni informatikai hálózatát. Hozzátette: önmagában nem kell elítélni a hitelek nyújtotta lehetőséget, de fontosabbnak tartaná, hogy az önkormányzatok maguktól tudjanak olyan helyzetbe kerülni, hogy ilyen fejlesztéseket végrehajtsanak.
A Hídlap által megkeresett régióbeli önkormányzatok szerint a belvízelvezető árkok, csatornák, utak karbantartása és fejlesztés fontosabb feladat, mint az informatika, ráadásul lehetőségeikhez és alapszükségleteikhez képest már ellátták intézményeiket számítógépekkel. Dág és Piliscsév polgármestere is azon véleményének adott hangot, amely szerint fontos az informatika, de ezzel a lehetőséggel nem fognak élni. Nagy Mária, Piliscsév polgármestere közölte, hogy más feladatokra jobban kellene a hitel, az informatikai beruházást sok más olyan dolog előzi meg, amelyet a lakók nagyobb része tudna igénybe venni, és előnyeit élvezni.
g.k. (hídlap)
fideszfrakcio.hu