Kiszivárogtatásért három és fél év a lengyel belügyminiszter-helyettesnek
Helybenhagyta a Zbigniew Sobotka volt lengyel belügyminiszter-helyettest és vádlott-társait egy kiszivárogtatási ügyben bűnösnek kimondó ítéletet szerdán a krakkói fellebbviteli bíróság.
Dátum: 2005-11-16 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:06.613331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Zbigniew Sobotkának változatlanul három és fél éves börtönbüntetést kell letöltenie, míg vádlott-társai - két volt baloldali képviselő - büntetését a bíróság fél évvel mérsékelte; így Henryk Dlugosznak másfél, Andrzej Jagiellónak pedig egy évet kell ülnie. Utóbbiak azért kaptak kisebb büntetést, mert nem nyert bizonyítást, hogy szándékosan nehezítették volna a büntetőeljárás lefolytatását.
A három baloldali politikust januárban ítélték el amiatt, hogy bűnszervezetekhez tartozással gyanúsított starachowicei (Szent Kereszt vajdaság) önkormányzati vezetőket értesítettek készülő letartóztatásukról.
A botrány kipattanását követően pártjuk, a Baloldali Demokratikus Szövetség kizárta őket soraiból. Az ügy egyike lett azoknak a botrányoknak, amelyek hozzájárultak Leszek Miller határozott korrupcióellenes fellépést ígérő kormányának népszerűségvesztéséhez, majd bukásához.
A szeptemberi választások nyomán megalakult új lengyel konzervatív kormány felállított egy új állami hivatalt az állami és helyi szintű megvesztegetések feltárására, melynek vezetőjét éppen szerdán nevezte ki Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök.
MTI - fideszfrakcio.hu