Garanciatörvény: a kormány nem akar családi adókedvezményeket
Szomorú, hogy a kormány szembemegy a magyar polgárok döntő többségének álláspontjával és nem támogatja a nemzeti garanciatörvény javaslatot" - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Dátum: 2005-11-16 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:09.775567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a szerdai kormányszóvivői tájékoztató után az MTI-nek nyilatkozva idézte fel a Gallup intézet kedden nyilvánosságra hozott felmérését, amely szerint a magyar emberek 73 százaléka ért egyet azzal, hogy legfeljebb az infláció mértékével emelkedhessenek a gyógyszer-, gáz- és energiaárak, 65 százalékuk a 13. havi nyugdíj garantálásával, illetve 71 százalékuk - köztük a szocialista szavazók 66 százaléka - a gyermekek utáni adókedvezménnyel.
Deutsch Tamás úgy értékelte, hogy a kormány csak szavakban beszél együttműködésről és megegyezésről, de amikor van egy kézenfekvő megoldás a polgárok biztonságos hétköznapjainak megteremtésére, akkor kihátrál, illetve mindig új kifogásokat keres.
MTI - fideszfrakcio.hu