Ha győz a Fidesz, megmenekülhetnek a kistelepülési iskolák
Választási győzelme esetén a Fidesz központi státus- és bérgazdálkodást vezet be a közoktatásban, ugyanis csak a fenntartási költségek 80 százalékát jelentő bérterhek átvállalásával biztosítható a kistelepüléseken működő iskolák fennmaradása - mondta sajtótájékoztatón a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2005-11-16 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:10.065556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi kormányzat politikája, évente több száz kisiskola összevonását és megszűnését eredményezi, vagyis a kistelepüléseken csak az öregek maradnak és a magyar falu lassan szociális otthonná válik.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a települések jövőjének a kulcsa a munkahely mellett az óvoda. Ugyanakkor, amíg a fiatal házasok 20-30 kilométert is hajlandóak autózni a munkahelyükre, addig a gyereküket már nem utaztatják, vagyis az oktatási intézmények eltűnése a települések elöregedéséhez vezet.
A politikus ugyancsak a központi költségvetésből finanszírozná a kollégiumokat. Ugyanis - mint mondta - ezek az intézmények, amelyben többnyire a kistelepülésekről érkezett gyerekek laknak, mindenkinek fontosak, csak a fenntartó önkormányzatnak nem.
Ennek kapcsán felidézte, hogy a 2006-os büdzsé tervezete szerint, a normatíva, csak a kollégiumi férőhelyek költségének a felét fedezné. "Nem a szegény gyerekeken kell kezdeni a spórolást" - fogalmazott ennek kapcsán Pokorni Zoltán.
A nagyobbik ellenzési párt alelnöke szintén kifogásolta az iskola sporttámogatás megszüntetését és a művészeti iskolák normatív támogatásának 30 százalékos csökkentését. Ez több mint bűn, hiba - mondta Pokorni Zoltán.
Tállai András, Fideszes országgyűlési képviselő, Mezőkövesd polgármestere arról szólt: amennyiben az Országgyűlés a jelenlegi formájában fogadja el a költségvetést, az 100 millió forintnyi veszteséget jelent a 18 ezer lakosú településnek az elmúlt évhez képest.
Ez a települési büdzsé 5 százalékos csökkenését jelenti, ami kilátástalan helyzetet teremt a városban. Az önkormányzat rákényszerül a helyi adók, térítési díjak emelésére, vagy lemond egyes feladatok ellátásáról - mondta Tállai András.
MTI - fideszfrakcio.hu