Hallgat a pénzügyminiszter
Továbbra sem beszél a Budapest Airport (BA) vagyonértékeléséről a pénzügyminiszter. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága szerdán hallgatta volna meg Veres János beszámolóját, ő azonban kitolná ezt az időpontot, mert úgy véli, a korai tájékoztatás veszélyeztetheti a privatizáció folyamatát - írja a Népszava.
Dátum: 2005-11-17 01:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:15.901911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veres János levélben tájékoztatta a költségvetési bizottság tagjait arról, hogy nem tartja időszerűnek a Budapest Airport Rt. (BA) vagyonértékeléséről beszélni, a privatizáció lezárultát követően azonban kész beszámolni róla. Szabó Lajos, a bizottság szocialista alelnöke ezért kezdeményezte, hogy vegyék le a napirendről a pénzügyminiszter meghallgatását.
A költségvetési bizottság eredetileg hétfőre ütemezte a meghallgatást, de Veres János akkor közölte, hogy csak egy, a privatizáció folyamatával összeegyeztethető időpontban szeretné tájékoztatni a bizottságot.
A fideszes Tállai András az ügy kapcsán érthetetlennek nevezte, hogy egy országgyűlési bizottság csak a privatizáció lezárását követően kaphat tájékoztatást a vagyonértékelés körülményeiről. Keller László MSZP-s képviselő ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a vagyonértékelést a hatályos privatizációs törvény szabályozza, melyet valamennyi parlamenti pártnak kontrollálhat. Az SZDSZ-es Bőhm András azzal indokolta a téma elnapolását, hogy a képviselőknek csak politikai felelősségük van, szakmai nincs, ami veszélyeztetheti a privatizáció kimenetelét. Nagy kár, hogy a pénzügyminiszter sem a képviselőket, sem az adófizetőket nem tájékoztatja arról: korrekt vagyonértékelésen alapul-e a BA magánosítása - fogalmazott Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke.
Népszava - fideszfrakcio.hu