Meghosszabbították a szükségállapot Franciaországban
A francia törvényhozás felsőháza is áldását adta szerdán a szükségállapot meghosszabbítására, miután a kormány kibővített hatásköröket kért a közel négy évtized óta legsúlyosabb zavargások megfékezéséhez.
Dátum: 2005-11-17 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:18.297141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szenátus 202 támogató és 125 ellenszavazattal fogadta el a hosszabbítást, amelyet a törvényhozás alsóháza, a nemzetgyűlés már előző nap jóváhagyott. Franciaországban múlt kedden léptette életbe a kormány a rendkívüli állapotot egy 1955. április 3-án, az algériai háború idején elfogadott törvény alapján. A jogszabály szerint kormányrendelettel legfeljebb 12 napra hirdethető ki rendkívüli állapot, meghosszabbítására csak egy parlament által elfogadott törvény adhat felhatalmazást.
A rendkívüli állapot egyik legfontosabb következménye, hogy feljogosítja a prefektúrákat kijárási tilalom bevezetésére és házkutatásokra, ami elősegíti a gyújtogatásokkal kísért külvárosi zavargások megfékezését. A hosszabbítás a tervek szerint november 21-én lép hatályba.
MTI - fideszfrakcio.hu