Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klaus szerint továbbra is ingatag a kormánykoalíció

Václav Klaus, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke szerint a Vladimír Spidla vezette koalíciós kormány ugyan túlélte az első válságot, de továbbra is nagyon ingatag, s csak idő kérdése, hogy mikor kerül újabb válságba.


Dátum: 2002-09-19 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:11.147465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az a kormánykoalíció, amelynek csak egymandátumos többsége van, nagyon törékeny. Úgy vélem, hogy újabb válságok fognak következni" - jelentette ki a volt kormányfő abban az interjúban, amelyet csütörtöki kiadásában közölt a Lidové Noviny című konzervatív prágai napilap.

A jobboldali politikus úgy látja, hogy Spidlának - ha hatalmon akar maradni - előbb vagy utóbb nem lesz más választása, mint a kommunisták támogatásával kormányozni. "Százszázalékosan meg vagyok győződve arról, hogy a kommunisták uralma Spidla kormányával együtt még ebben a választási időszakban megvalósul" - szögezte le Klaus.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek