Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyílt levél a nemzet anyósának

Egy olvasónk nyílt levelet küldött Lendvai Ildikónak, melyet ezúton változtatás nélkül közreadunk.


Dátum: 2005-11-17 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46664
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:23.610807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedves Lendvai Ildikó!

Talán a nemrég elszenvedett lábtörése is közrejátszott abban, hogy ilyen szocialista honleányi hevülettel jelentette ki: törjön le a keze, ha megszavazza a Fidesz családi adókedvezményét.

Kedves Ildikó!

Melyik kezére gondol?

Netán arra, amelyikkel 1995-ben megszavazta az alanyi jogon járó családi pótlék eltörlését?

Persze tudjuk, azt is kifejezetten igazságossági alapon!

Egyébként csak úgy, a pontosság kedvéért: a panelprogramot NEM ÖNÖK, hanem a Fidesz indította be 2001-ben és a 13. havi nyugdíjat sem "most már" támogatja a Fidesz, hanem Önökkel együtt megszavazta! Emlékszik, ugye?

Néha az üdítő változatosság kedvéért illene igazat is mondani, kedves Lendvai Ildikó!

Fogadja jókívánságnak szánt köszöntésünket:

Kellemes kéz-és lábtörést!

H. P.

Kapcsolódó elemek