Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány mentegetőzött a budapestiek előtt

Gyurcsány Ferenc az ünnepelt korát nem ismerve érkezett Budapest születésnapi rendezvényére, és szerinte ennél csak az lett volna súlyosabb hiba, ha az ünnepelt nevét sem tudja - reagált Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc a főváros Napján elmondott szavaira.


Dátum: 2005-11-17 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:24.800368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány és Budapest közötti, a következő évek fejlesztéseire vonatkozó megállapodás megkötésére tett javaslatot a miniszterelnök a főváros ünnepi közgyűlésén csütörtökön.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: tovább kell menni, nem a múltról, a jövőről kell megállapodni, hogy tudjuk, melyek azok a cselekvések, amelyek holnap, holnapután jönnek. Azt ajánlotta, állapodjanak meg arról, hogy a kormány és Budapest vezetése milyen közös programot ajánl a következő évekre; "kössünk kormány-Budapest megállapodást" - mondta. Azért, hogy ne legyen folyamatosan kicsinyes politikai vita tárgya Magyarország fővárosának jövője, a fejlődése - indokolta javaslatát.

A kormányfő a Főváros Napján Budapestet erőfeszítéseiben sikeres, az országnak irányt mutató, új lehetőségeket teremtő városként jellemezte, amely cselekvő és megküzd a maga igazáért. Példaként a négyes metró megépítését, a rákospalotai hulladékégetőt említette.

Kupper András, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője az MTI-nek úgy nyilatkozott: Gyurcsány Ferenc az ünnepelt korát nem ismerve érkezett Budapest születésnapi rendezvényére, és szerinte ennél csak az lett volna súlyosabb hiba, ha az ünnepelt nevét sem tudja.

A politikus "mentegetőzésként" értékelte a kormányfő szavait, hogy azért nem Budapest kapta a 2010-es Európa kulturális fővárosa címet, mert 2011-ben az unió soros fővárosa lesz.

"A gazdaság jelenlegi helyzetét nézve arra is sor kerülhet, hogy az unióból az unió fővárosába érkezők nem tudnak euróval fizetni Budapesten" - mondta a fővárosi ellenzéki frakcióvezető.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek