Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadták az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség kitüntetéseit

Átadták az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség (IMSZV) kitüntetéseit csütörtökön Budapesten a Hadtörténeti Múzeumban; elismerésben részesült mások mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök.


Dátum: 2005-11-17 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:25.683881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adományoztak Mádl Ferencnek, aki a IMSZV elnökétől, Bocskay T. Józseftől vette át az elismerést.

A volt köztársasági elnök meghatódottsággal beszélt a múzeum dísztermében megtartott ünnepségen, mint mondta: "alázattal" fogadja el a kitüntetést, amelynek adományozói - maguk is forradalmi hősök - megérdemelnek minden tiszteletet, hiszen "ébren tartották a nemzetben és a világban is a szabadságharc hitét és tiszteletét".

Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztjét adományozták Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, román miniszterelnök-helyettesnek. Az IMSZV elnöke köszöntőjében kiemelte: "Markó Bélától megtanulhattuk, hogy kell békét kötni".

'56-os Szabadságharc Lovagkeresztjével tüntették ki Duray Miklóst, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnökét.

A rendezvényen csaknem félszázan vehettek át IMSZV-elismeréseket, amelyet az 1956-os forradalom emlékére adományoz a szervezet évről évre.

Többek között Í56-os Magyar Szabadságharc Érdemrend Nagykeresztje elismerésben részesült George Herbert Walker, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.

Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztjét ítélték oda Sütő András írónak, Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének, valamint Melis György operaénekesnek, az Állami Operaház örökös tagjának és Dózsa László színművésznek is.

Hősök Nagyjelvényét vehette át Grosics Gyula, Dalnoki Jenő és Rudas Ferenc egykori legendás labdarugó.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek