Újabb tizenhárom magyar kap Világ Igaza kitüntetést
Újabb tizenhárom magyar embernek, közülük tíznek posztumusz ítélte oda a Világ Igaza kitüntetést a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet - közölte az izraeli nagykövetség csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2005-11-17 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:27.135003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elismerő oklevelet és emlékplakettet David Admon, Izrael Állam budapesti nagykövete adja át november 28-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kitüntetésben olyan nem zsidó emberek részesülnek, akik a vészkorszak idején sokszor életük kockáztatásával, minden ellenszolgáltatás nélkül mentették az üldözötteket.
Az izraeli parlament, a Knesszet 1953-ban hozott törvényt arról: létrehozzák a Jad Vasem Intézetet azzal a feladattal, hogy gyűjtse össze a holokauszttal, hatmillió zsidó elpusztításával összefüggő dokumentumokat és vegye föl a kapcsolatot azokkal a keresztény emberekkel, akik segítettek üldözött zsidó társaikon.
Eddig 24 országból 17 ezer olyan embert kutattak föl, aki önzetlenül mentette zsidó barátait, munkatársait, ismerőseit és ismeretleneket a holokauszt idején. Nevüket emléktáblán örökítik meg a jeruzsálemi Jad Vasem Múzeumban.
A Világ Igaza kitüntetést a magyar-izraeli diplomáciai viszony 1967-es megszakadása után 22 évvel, 1989-ben adták át először magyaroknak, akik közül a Jad Vasem Intézet adatai szerint eddig 650-en kapták meg az elismerést.
MTI - fideszfrakcio.hu