Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már megint olcsó államot ígér a helikopteres miniszter

A "puritán állam" ígéretét immár a luxusbaloldal 619 egyéb ígérete közé tehetjük, melyek apró töredéke sem valósult meg. A pazar magánuszodát építtető és magánhelikopteren száguldozó kormánytagok folyamatosan az állami kiadások csökkentését ígérik, ezzel szemben számos intézkedésük a kormányzati pazarlás fenntartását, sőt fokozását szolgálta az elmúlt 3 és fél évben.


Dátum: 2005-11-17 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:27.486142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az "olcsó, hatékony, szolgáltató" állam jó szlogen, de a Medgyessy-Gyurcsány-kormány ennek megteremtése érdekében semmit sem tett. Ehelyett a miniszterek - Gyurcsány Ferenccel az élen - udvari fényképészeket alkalmaznak havonta sok százezer forintért, milliós végkielégítéseket osztogatnak a csődöt csődre halmozó MÁV-vezetőknek, milliárdokért bútorokat, mobiltelefonokat és luxusautókat vásárolnak, természetesen mindezt az adófizetők pénzéből. 200 milliót dobtak ki Vadász János közszolgálati reform-tanulmányára, melyből bevallottan semmi sem lesz. Mindeközben az érzéketlen kormány kártyavár büdzséjében nincs pénz például anyaotthonok támogatására, a szociális otthonok normatívájára, a hajléktalanokat ellátó krízisotthonok támogatására!

Nem a tegnap vitáit kell megvívni, hiszen nem az a kérdés, mennyien dolgoznak a közszférában. Új alapokon kell építkezni, kiszámítható változásra van szükség, amely a helyére teszi a dolgokat - az államigazgatás szervezetében is.

Dobó László

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

2005. november 17.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek