Törvénytelenül szállítják el az autókat Szegeden
Egy hibás jogértelmezés miatt évek óta törvényellenesen szállíttatja el a helyi önkormányzat közterület-felügyelete a tilosban parkoló autókat Szegeden - értesült a HavariaPress. Az esetre azt követően derült fény, hogy néhány héttel ezelőtt, egy benne ülő kislánnyal együtt szállítottak el autót a városi közterület-felügyelők.
Dátum: 2005-11-17 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:30.157002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírügynökség információi szerint a csongrádi megyeszékhely önkormányzata a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi 63. törvényre hivatkozva szállíttatja el több éve a szabálytalanul várakozó járműveket. Ez a törvény azonban nem teszi lehetővé a közterület-felügyelők számára a szabálytalanul, vagy parkolási díj fizetése nélkül várakozó autók elszállítását.
Erre jogszerűen csak a rendőrségnek van lehetősége, míg a felügyelők maximum kerékbilincset használhatnak. Ezt támasztja alá a fővárosi közterület-felügyelet vezetőjének tájékoztatása is, mely szerint törvénymódosításra várnak a témában, addig pedig egy autót sem szállíthatnak el, leszámítva a rendszám nélküli roncs autókat. A szegedi Városüzemeltetési Iroda illetékese a hírügynökség érdeklődésére elmondta, hogy évente mintegy négyezer járműről lehet szó. Eszerint ha minden autós visszakövetelné az elszállítás díjaként befizetett tíz-tízezer forintot, a kártérítés mértéke akár százmilliós nagyságrendű is lehetne. De vélhetően csak egy jogerősen megnyert próbaper után számíthatnak kártérítésre a szegedi autósok.
Az ügyben felmerülhet több személy és hivatal felelőssége is. A jegyzőnek ugyanis évekkel ezelőtt fel kellett volna fedeznie a hibás jogértelmezést, és jeleznie kellett volna a polgármester, illetve a képviselő-testület számára, hogy a törvénytelen állapotot meg kell szüntetni. A megyei közigazgatási hivatalnak ugyancsak lett volna módja észrevételt tenni, de - egyelőre nem tudni, miért - nem intézkedett.
Forrás: HavariaPress