Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megugrott a ki nem fizetett bérek miatt indított perek száma: közszolgákon spórol a kormány

Hetvenegy százalékkal emelkedett tavalyhoz képest az elmaradt munkabér és egyéb juttatások miatt indított perek száma, Somogy megyében majdnem ötszörösére nőtt ez az arány. Az ugrásszerű növekedés oka, hogy a tavaly elmaradt 13. havi bér, illetve a rendőrök távolléti díja okán több pert indítottak.


Dátum: 2005-11-17 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:31.664302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Somogyban ugrásszerűen megnőtt az elmaradt munkabér miatt indított perek száma: míg tavaly 159, addig idén november 11-ig már 703 esetben fordultak munkaügyi bírósághoz ilyen keresettel - tájékoztatott a Somogy Megyei Bíróság szóvivője. Varga Rita érdeklődésünkre elmondta, az ügyek számának emelkedésébe jelentős szerepet játszanak az elmaradt 13. havi bér, valamint a rendőrök távolléti díja miatt indított perek. Bár a friss adatok "önmagukban is megdöbbentően magas számot" mutatnak, a szóvivő rámutatott: mivel egy-egy beadvány mögött többször nemcsak egy munkavállaló áll, így az ügyiratok számánál ténylegesen jóval többen lehetnek az érintettek. Közlése szerint a munkabérekkel kapcsolatos peren kívüli eljárások száma is jelentősen, a tavalyihoz képest hatszorosára nőtt. A Kaposvári Munkaügyi Bírósághoz egyébként összességében is jóval több kereset érkezett: míg ezek száma tavaly 477 volt, idén már 1479 ügyben fordultak a megyében illetékes bírósághoz.

2004 első háromnegyed évében összesen 4541, idén ugyanebben az időszakban pedig 7759 per indult munkabér és egyéb juttatások miatt - közölték megkeresésünkre az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában. Ez 71 százalékos növekedést jelent, ebbe beletartoznak az étkezési hozzájárulástól a 13. havi juttatásig indított perek. Az elmaradt munkabérek okán indított perekben egyébként a munkáltatóknak kell bizonyítaniuk, hogy kifizették a vitatott juttatást.

Forrás: MNO, 2005. november 17.

Kapcsolódó elemek