Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ elítélte Észak-Koreát

Az emberi jogok megsértése miatt csütörtökön elítélte Észak-Koreát az Egyesült Nemzetek Szervezete.


Dátum: 2005-11-18 07:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:35.483495, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világszervezet szociális, humanitárius és kulturális kérdésekkel foglalkozó 3. főbizottsága 84-22 arányban, 62 tartózkodással fogadta el az Európai Unió határozattervezetét, amely súlyos aggodalmat keltőnek minősíti az emberi jogok észak-koreai megsértésének eseteit, beleértve a kínzásokat, nyilvános kivégzéseket, a gondolati és vallásszabadság súlyos korlátozását. A testület a 191 tagállam képviselőiből áll, és döntései az ENSZ-közgyűlés határozataival egyenértékűek.

A bizottság a következő napokban több, az emberi jogokkal foglalkozó határozatot is hoz, amelyek Myanmart, Iránt, Szudánt, Türkmenisztánt, Üzbegisztánt és a Kongói Demokratikus Köztársaságot érintik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek