Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szegeden is változtatni kell

Tisza Lajos-terv néven Szeged 2006-2013 közötti fejlesztési koncepcióját készíti el a Fidesz jövő év elejére - jelentette be Oláh János, a párt városi elnöke pénteken, a csongrádi megyeszékhelyen.


Dátum: 2005-11-18 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:40.640963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szeged árvíz utáni újjáépítésének vezetőjéről elnevezett terv a vállalkozásfejlesztés, a városüzemeltetés, az egészségügy, az oktatás, a kultúra és a sport területén foglalja össze a fejlesztési elképzeléseket - mondta a politikus. Oláh János kifejtette: nem félnek attól, hogy ötleteiket, terveiket mások is felhasználják majd; ezeket bárki magvalósíthatja a város és a régió érdekében. Szeged életében számos folytatásra érdemes kezdeményezés van, de bizonyos kérdésekben gyökeres változásra van szükség - hangsúlyozta Hűvös László önkormányzati képviselő, a tervet kidolgozó munkacsoportokat összefogó koordinátor.

Az egyik ilyen terület a város hitelállományának hihetetlen mértékű gyarapodása. Az ebben az önkormányzati ciklusban kétszeresére nőtt hitelállományt valamilyen módon kezelni kell - mondta a képviselő. Az elmúlt három esztendőben a városban jelentősen megnőtt a munkanélküliek száma, a "tettre kész" fiatalok közül pedig sokan más lakhelyet keresnek, mert nem fejlődik olyan dinamikusan a gazdaság, hogy el tudnának helyezkedni - közölte Hűvös László.

Az elkövetkező hetekben, hónapokban a Fidesz fórumokon kéri ki a lakosság és a gazdasági élet szereplőinek véleményét a város helyzetéről, és várja a település jövőjével kapcsolatos javaslatokat - fűzte hozzá a politikus.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek