Jubileumi kongresszust tartott a Lungo Drom Szolnokon
A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb civil szervezetévé nőtte ki magát a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség, amelynek 872 tagszervezete és több mint 25 ezer regisztrált tagja van - mondta Farkas Flórián, a szövetség 15 éves születésnapja alkalmából tartott jubileumi kongresszuson pénteken, Szolnokon.
Dátum: 2005-11-18 18:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:47.437394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök beszédének aktuálpolitikai részében rámutatott: a Gyurcsány-kabinet a "cigányságot lebecsülő kormánynak" nevezte, és különösen sérelmezte, hogy 2002 után a rászoruló roma fiatalok felétől megvonták az ösztöndíjat és a telepek felszámolására a beígért milliárdok helyett csupán 780 millió forintot fordítottak.
Farkas Flórián a 2006-os választások kapcsán arra figyelmeztette a városi stadiont megtöltő küldötteket, hogy annak egyik tétje, sikerül-e megállítani a gazdagok és szegények közötti különbség további növekedését. Arra szólított fel mindenkit, ne hagyják, hogy a romák nyomorát kihasználhassák, és szavazataikat potom pénzért megvásárolhassák.
Orbán Viktor a cigányság legnagyobb problémájának a szegénységet nevezte, amely "fojtogatja" az embereket, a családokat és a településeket. "Olyan ország kell, amely egyetlen romát sem hagy az út szélén" - jegyezte meg.
A Fidesz és a Lungo Drom közös választási céljaként a teljes foglalkoztatottság elérését jelölte meg, mert mint mondta: "a segély csak fájdalomcsillapító". Bejelentette: győzelmük esetén költségvetési korlátozás nélkül támogatják majd a roma gyerekek tanulását.
MTI - fideszfrakcio.hu