Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

AI: az EU-nak ki kell vizsgálnia, vannak-e titkos amerikai börtönök

Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet felszólította az Európai Uniót, hogy járjon utána, vajon az Egyesült Államok tartott-e fenn illegális, titkos börtönöket Lengyelországban és Romániában.


Dátum: 2005-11-18 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:47.756530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Irene Khan, a szervezet főigazgatója az AI szombaton kezdődő háromnapos konferenciáját beharangozó nyilatkozatában vetette fel ezt a követelést. A rendezvény célja, hogy felhívja a nemzetközi közvélemény figyelmét az Afganisztánban, Guantánamón és más "sötét foltokon" amerikai őrizetben lévő foglyok helyzetére.

Az unió hivatalos képviselői először a The Washington Post című amerikai lap novemberi cikkéből értesülhettek arról a feltevésről, hogy Washington úgynevezett "fekete telepeket" tart fenn Európa egyes volt kommunista országaiban, ahol terroristákat vagy a terrorizmussal gyanúsított személyeket tartanak fogva. Bár a lap országneveket nem említ, az Amnesty tudni véli, hogy Lengyelországról és Romániáról van szó. Hivatalosan mindkét ország tagadta, hogy tudomása lenne erről.

Khan szerint nagy felelősség nehezedik az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Nagy-Britanniára, amelynek vizsgálatot kellene indítani az ügyben. Bírálta Romániát és Lengyelországot, azt vetve a szemükre, hogy titkolóznak. "Miért nem engednek be külföldi megfigyelőket? Vajon miféle takargatnivalójuk van?" - tette föl a kérdést az AI főigazgatója.

Az Amnesty International értekezletén részletesen beszámoltak arról, hogy az Egyesült Államok mintegy 500 személyt tart fogva Guantánamón, több ezret Afganisztánban és Irakban, valamint más titkos helyeken is a világ különböző részeiben. A foglyokat embertelen kínzásoknak vetik alá a kihallgatások során.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek