Nőtt az adó - ezen változtatni kell
Változtatni kell azon, hogy a kormány évente száz milliárdot vesz ki a vállalkozók zsebéből, és így gátolja az új munkahelyek létrejöttét. Olyan radikális adócsökkentésre van szükség, amely lehetőséget teremt a vállalkozóknak - áll a Fidesz-frakció Gazdasági Kabinetjének a szocialisták kijelentéseire adott válaszában.
Dátum: 2005-11-18 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:48.404398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Reagálás Kékesi Tibor nyilatkozatára
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány csak beszél az adócsökkentésről, miközben folyamatosan emeli a családok és a vállalkozók terheit. Hiába a kormányzati propaganda, a számok magukért beszélnek: a Medgyessy-Gyurcsány-kormány az elmúlt három és fél évben 38 esetben emelte az adókat és 8 új adót vezetett be. Ennek következtében ma már nincs olyan társadalmi csoport, vállalkozói vagy munkavállalói réteg, akiknek ne növekedtek volna az adóterhei.
Ezért új gazdaságpolitika kell. Változtatni kell azon, hogy a kormány évente száz milliárdot vesz ki a vállalkozók zsebéből, és így gátolja az új munkahelyek létrejöttét. Olyan radikális adócsökkentésre van szükség, amely lehetőséget teremt a vállalkozóknak. Csak a járulékcsökkentés az, ami képes fellendíteni a magyar gazdaságot, és képes új munkahelyek létrejöttét elősegíteni.
Budapest, 2005. november 18.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinet