Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága az EU válságáról

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) szerint ha az EU valóban párbeszédet akar kezdeni az állampolgárokkal, és közelebb akarja hozni őket az uniós szervekhez, akkor igénybe kell vennie az egyház segítségét, az egyházat is beszélgetőpartnernek tekintve.


Dátum: 2005-11-18 20:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:49.334186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez a legfontosabb üzenete a COMECE pénteken Brüsszelben befejeződött őszi közgyűlésének, amelyen a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Veres András püspök képviselte.

A testület elnöke, Josef Homeyer német püspök már megnyitó beszédében szóba hozta, hogy az EU olyan korszakba jutott, amelyet komoly bizonytalanságok jellemeznek, s amelyben a szervezet próbál új fogódzókat találni magának. Szólt az EU-alkotmány ratifikálásának megakadásáról, arról, hogy egyelőre nincs megállapodás az EU következő keretköltségvetéséről, miközben az állampolgárok egyre nagyobb nyugtalansággal figyelik az EU, illetve intézményei működését. Homeyer felszólította az egyházat, hogy játsszon aktív szerepet a most következő "elmélkedési időszakban", s ezzel segítse az európai tervek jobb megértését, értékelését.

A tanácskozás résztvevői két nyilatkozatot fogadtak el. Az első a családok számára kér összeurópai stratégiát, olyant, amely választ ad a veszélyes demográfiai folyamatokra, s összeegyeztethetővé teszi a szakmai és a családi életet. A másik nyilatkozat pedig a kutatás és az etika problémáit elemzi: a püspökök méltatták azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel az EU hatékony összeurópai keretet próbál adni a különböző kutatási tevékenységeknek. Egyúttal rámutattak, hogy az európai finanszírozás bizonyos etikai problémákat is felvet, főként ott, ahol a kutatás során emberi embriókat és embrionális őssejteket pusztítanak el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek