Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Honvéd Szakszervezet a 13. havi bérekről jogegységi határozatot vár

A közeli napokban egyeztet a katonák béremeléséről a Honvédszakszervezet (Hosz) és a szakminisztérium - közölte a Hosz pénteki választmányi ülése után az MTI-vel. Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint a 13. havi illetmények kifizetése ügyében jogegységi határozat szükséges, a hivatásos és szerződéses katonák letöltött szolgálati idejét pedig anyagilag kell elismerni.


Dátum: 2005-11-19 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:50.567060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2004. évi zárszámadási törvény szerint január 16-án fizetik ki a 13. havi bért a közszféra dolgozóinak; az igazságügyi miniszter nem kezdeményezett jogegységi eljárást a kérdés kapcsán, a Pénzügyminisztérium pedig pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy várhatóan több tízezer embernek kell utólag kifizetni elmaradt járandóságát, ami több milliárdos kiadást jelent a költségvetésnek.

A Hosz tájékoztatása szerint a következő időszakban kiemelt figyelmet fordítanak a tagság pihentetésére, üdültetésére, a szolgáltatások minőségi bővítésére és a nyugállományú katonákról történő gondoskodásra is.

A küldöttek döntöttek a Hosz jövő évi költségvetéséről, valamint személyi ügyekről is. A 12 ezres tagságot számláló szervezet új főtitkára Ujfaludi Zoltán, a szociális és személyügyi ügyvivő pedig Oláh Gábor lett.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek