Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush nem jelöli ki az iraki csapatkivonás dátumát

George Bush amerikai elnök pénteken visszautasította, hogy az iraki háború ellenzőinek követelését teljesítve megszabja az amerikai csapatok kivonásának dátumát.


Dátum: 2005-11-19 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:50.865671, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dél-koreai Oszan légitámaszponton szolgáló amerikai katonák előtt beszélve Bush kijelentette, hogy a katonák jobban tudják, mit kell tenni, mint azok a washingtoni politikusok, akik azt állítják, hogy az Egyesült Államok túl nagy áldozatokat hoz Irakban, és ezért azt követelik, hogy vonják ki onnan az amerikai csapatokat, mielőtt azok bevégeznék küldetésüket.

Az elnök az Irakban szolgáló William Webster vezérőrnagyot idézte, aki szerint a csapatkivonás határidejének megadása biztos katasztrófához vezetne. "Amíg én vagyok a főparancsnok, iraki stratégiánkat harctéri katonai parancsnokaink józan ítélete fogja meghatározni. Tovább harcolunk Irakban a terroristák ellen, és addig folytatjuk a harcot, amíg el nem érjük a győzelmet, amelyért bátor katonáink küzdenek és vérüket ontják" - jelentette ki George Bush.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek