Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oktatási tárca elviselhetetlen terhet róna a családokra

A felsőoktatási hallgatók esélyegyenlősége érdekében határozati javaslatot terjeszt a parlament elé a Fidesz: az indítvány kiterjed a hallgatói létszám adott korosztályon belül 50 százalékra emelésére és a kollégiumi férőhelyek bővítésére.


Dátum: 2002-09-19 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:14.249556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sió László, a párt oktatási tagozatának vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón bírálta az oktatási kormányzat elképzelését, amely szerint a 10 ezer új kollégiumi férőhely hathetedét befektetők bevonásával kívánják kialakítani.

A politikus bemutatta azt az Oktatási Minisztériumból származó, A felsőoktatási reformprogram elfogadásáig terjedő időszakra vonatkozó legfontosabb feladatok című dokumentumot, amelyben az áll: "A szociális típusú fejlesztés és felújítások megalapozása mellett a befektetői alapú kollégiumok fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt, amely az állami források kímélésével az albérletek kiváltására lesz alkalmas. A 100 ezer forint/hó térítési díj a lakhatási támogatás több mint 100 százalékos emelésével reálisnak tekinthető."

Az oktatási tárca korábbi politikai államtitkára elmondta: a minisztérium jelenlegi elképzelései szerint évente mintegy egymillió forintot kellene a hallgatóknak fizetniük. Hozzátette: a lakhatási támogatás összege jelenleg évi 33 ezer forint, ha ezt száz százalékkal megemelik, akkor 66 ezer forint lesz.

Elfogadhatatlannak és a hallgatói létszám csökkentését célzó lépésnek ítélte a minisztérium tervét, amely olyan elképzelést fogalmaz meg, ami - mint mondta - vetekszik a tandíj bevezetésével és elviselhetetlen terhet ró a családokra. Megjegyezte, hogy az átlagkereset jelenleg Magyarországon alig haladja meg a bruttó százezer forintot.

Úgy fogalmazott: a Fidesz elvárja a miniszterelnöktől, hogy nyilatkozzon, tudott-e arról, hogy az Oktatási Minisztériumban olyan javaslat készül, amely szerint havi 100 ezer forint térítési díjat kérnek a hallgatóktól egy kollégiumi helyért. Feltette a kérdést: ugyanaz a helyzet, mint az ingyen tankönyvek esetében, a kormányfő ígérget, Magyar Bálint pedig dönt.

Kiss Ádám egyetemi tanár, korábbi felsőoktatási helyettes államtitkár álságosnak nevezte, hogy a felvételi keretszámokat állítólag nem csökkentik, de az egyetemeken, főiskolákon a kapacitás feltöltését akadályozzák.

Hozzáfűzte: a felvételi reform leállítása a verseny megszűnéséhez vezet a szakok, az intézmények és a hallgatók között. - A nemzetközi példákban is kiugró tanulási kedv lehűtésére, a hallgatói létszámok visszafogására irányuló lépések a tudás ellen ható lépések - fogalmazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek