Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idősbarát elismerést kapott Esztergom polgármestere

Soron következő nyugdíjas fórumát tegnap tartotta a Megyeháza Dísztermében az Esztergomi Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete (ENÉKE). A délután egy órakor kezdődő rendezvényre több mint száz nyugdíjas mellett Megygyes Tamás, Esztergom polgármestere is ellátogatott.


Dátum: 2005-11-19 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:53.387054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nyugdíjasok Esztergomért, Esztergom a Nyugdíjasokért című fórumon az egyesület nevében az anyagi és erkölcsi támogatást megköszönve oklevelet és ajándékként egy névre szóló névjegykártyatartót és kulcstartót adtak át Meggyes Tamásnak, Esztergom polgármesterének. A rendezvényen elsőként beszédet mondó Erős Miklós, az ENÉKE elnöke kiemelte, hogy szervezetük egyik legfontosabb feladata, hogy segítsék a nyugdíjasok mindennapi életét. "Az ENÉKE hat éve dolgozik azért, hogy a nyugdíjasok jól érezzék magukat a városban, s ennek érdekében a kultúra, az érdekképviselet és a szociális területen is képviseljük őket."

Erős Miklós, kihasználva az alkalmat egy javaslatot tett, mely szerint a vidéki városok életében először Esztergomban szeretnének létrehozni egy Idősügyi Tanácsot, valamint hogy a hetven év feletti lakosok számára szeretnék lehetővé tenni, hogy egy-egy alkalommal ingyen látogathassák a most átadott fürdőt.

A szót Erős Miklóstól átvevő Meggyes Tamás mindkét javaslatot pozitívan fogadta, s kijelentette: "Egy önkormányzat akkor dolgozhat, tehet sokat a különböző társadalmi rétegekért, csoportokért, korosztályokért, civil szervezetekért, ha azok maguk összefognak, tartják a kapcsolatot, egyesületbe szerveződnek, rendszeresen találkoznak, dolgoznak és tudják, mit várnak az önkormányzattól."

Az ingyenes élményfürdő-belépő ötletére a polgármester elmondta, amennyiben lesz elég tapasztalatuk a fürdő működésével kapcsolatban, foglalkozni fognak ezzel a javaslattal is.

Az Idősek Tanácsával kapcsolatban pedig biztosította a jelenlévőket, keresni fogják a lehetőséget, hogy a tanácsot megalakíthassák.

A fórum zárásaként Meggyes Tamástól a Nyugdíjas Klubok "Életet az Éveknek" Országos Szövetség elnöke, Hegyesiné Orsós Éva vette át a szót, aki az Idősügyi Tanács munkájáról világosította fel a megjelenteket.

Forrás: hídlap

Kapcsolódó elemek