Az Elendertől a minisztériumba - onnan hova? Nyomozás Kóka exüzlettársa ellen
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a gazdasági tárca útgazdálkodási és koordinációs igazgatóságánál - írja a Magyar Hírlap. Az igazgatóságot Kóka János miniszter egykori üzlettársa, az Elender Rt-től átigazolt Horváth László vezeti.
Dátum: 2005-11-19 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:53.707318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kóka áprilisban nevezte ki az igazgatóság élére Horváthot, amint a Magyar Hírlap írja, ezekkel a szavakkal: "nagyon örülök annak, hogy ilyen szakembert sikerült az államigazgatásba csábítani."
A napilap információi szerint a BRFK gazdaságvédelmi osztályán nyár vége óta nyomoznak, a gyanú szerint meglehetősen pazarlóan gazdálkodott az intézet új vezetése. Több tízmillió forintot költöttek indokolatlanul például gépkocsikra, irodai berendezésekre.
Horváth László a nyomozásról állítása szerint a Magyar hírlap munkatársaitól értesült először, és azt mondta, már alig néhány héttel kinevezése után hallott arról, hogy néhányan megpróbálják lejáratni, és jelentéseket készítenek ellene. (Jelentésekről, méghozzá lejárató jellegű jelentésekről talán Keller László tudna például Szász Károlyt illetően hosszasan beszámolni - fideszfrakcio.hu.)
Magyar Hírlap - fideszfrakcio.hu