José Manuel Barroso: 2008 az európai kultúraközi párbeszéd éve lesz
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 2008-at az európai kultúraközi párbeszéd évévé nyilvánítja - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a szombaton zárult budapesti nemzetközi kulturális konferencia végén tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-11-19 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:54.985228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Befogadó Európa? Látóhatár 2020 című háromnapos tanácskozást - amelyre tizenhat kulturális miniszter, értelmiségiek és művészek érkeztek Budapestre az Európai Unió tagállamaiból - annak a törekvésnek a jegyében rendezték meg, hogy az európai integráció folyamatában nagyobb szerep jusson a kulturális tényezőnek.
Az interkulturális dialógus különösen fontos az utóbbi időben tapasztalt események fényében - emelte ki a politikus a franciaországi zavargásokra utalva.
José Manuel Barroso kifejezte: személyesen is elkötelezett a kulturális értelemben vett Európa mellett, meggyőződése, hogy az Európai Unió nagyon sokat tehet az európai kultúrák sokféleségének megőrzéséért.
"Igyekezzünk a fiatalokat nem elidegeníteni a társadalomtól, és tiszteletben tartani más kultúrákat annak érdekében, hogy valódi, interkulturális dialógus alakuljon ki" - hangoztatta.
Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy Európa nemcsak egy piac, sokkal több annál; a közös értékek sorában kiemelt szerepe van a nyitottságnak, hiszen csak ennek alapján lehet szembenézni a jövő kihívásaival.
A tanácskozást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, illetve a legaktívabb európai kulturális civil szervezeteket, lobbistákat tömörítő Művészetek és Örökség Európai Fóruma közösen szervezte. A konferencia egy folyamat része, melynek végén európai kulturális chartát dolgoznak ki. Az egyes találkozókon a kulturális identitás egy-egy újabb elemét vitatják meg; a budapesti konferencia a harmadik a sorban, megelőzőleg Berlinben és Párizsban tartottak hasonlót.
MTI - fideszfrakcio.hu