Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

100 visszalépés: keserű pirula az ÁNTSZ-nek

Összeomolhat az ÁNTSZ rendszer, ha elfogadják a költségvetés-tervezetet, amelyben kétmilliárd forinttal kevesebb pénzt szánnak az intézmények működtetésére. Az utóbbi másfél évben történt létszámleépítés miatt már most is lehetetlen körülmények között látják el szaporodó feladataikat, további dolgozók elbocsátása katasztrófához vezethet.


Dátum: 2005-11-19 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:55.282844, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jövő évi költségvetés-tervezet szerint jövőre kétmilliárd forinttal kevesebbet kapna az ÁNTSZ, ami becslések szerint több mint négyszáz munkatárs elbocsátását jelentené. Ezzel veszélybe kerülhet az összes intézmény működése, hiszen kérdéses, hogy a már eddigi is rossz körülmények között működő országos hálózat hogyan tudja majd ellátni az új védőoltási rendszerrel és a madárinfluenza elleni védekezéssel tovább gyarapodó feladatait. Hogy véletlen-e, vagy tudatos, hogy az elmúlt másfél évben - uniós csatlakozásunkat követően - több körös létszámleépítést hajtottak végre az ÁNTSZ-nél, nem tudni. Azt biztos, hogy ha további megvonás történik a népegészségügyi feladatok ellátása az élelmiszerbiztonság sorsára juthat, ami köztudottan katasztrofális. A Hídlap megkereste az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szóvivőjét, értesültek-e a tervezetről és tesznek-e valamilyen lépéseket ellene, de azt a választ kaptuk, hogy amíg csak tervezet, nem foglalkoznak vele. Komárom-Esztergom megyében az ÁNTSZ sajtóreferense pedig még nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy hány dolgozót érintene a költségelvonás miatti elbocsátás. Őket hivatalosan még semmiről sem informálták.

Forrás: Hídlap

Kapcsolódó elemek