Az agrártámogatások kifizetését is rögzíteni kéne a garanciatörvényben
A Magosz elnöksége Orbán Viktorhoz fordult, hogy a garanciatörvényben rögzítsék a agrártámogatások időben történő kifizetését - tudatta a szervezet elnöke az MTI-vel közleményben szombaton.
Dátum: 2005-11-19 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:56.470242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Gazdálkodók Országos Szövetségének (Magosz) elnöksége és választmánya szerint az agrármegállapodásban foglalt kormányzati kötelezettségvállalások csak fele részben teljesültek, ezért az elnökség levélben fordult a Fidesz elnökéhez, hogy a garanciatörvényben rögzítsék a nemzeti és az EU-s agrártámogatások jogszabályban meghatározott összegének határidőben történő kifizetését - tartalmazza Jakab István közleménye.
A Magosz szerint különösen hátrányos a gazdák számára, hogy a költségvetési forrást igénylő pontok nem teljesültek, így például az állattenyésztés 10 milliárdos többletforrása, a Hernád-menti gazdák és a Hajdú BÉT termelőinek kárenyhítése, továbbá a korai nyugdíj. Közleményük szerint külön megdöbbenést váltott ki, hogy a kormány a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv terhére tavaly végrehajtott 10 milliárd forintos átcsoportosításon túl most egy újabb, 26 milliárd forintos átcsoportosítást kezdeményezett.
MTI - fideszfrakcio.hu