Japán és szomszédai feszült viszonya aggasztja Washingtont
Egy magas rangú amerikai diplomata aggodalmának adott hangot a Japán és annak ázsiai szomszédai közötti feszült viszony miatt, amely véleménye szerint árthat az Egyesült Államok ázsiai érdekeinek.
Dátum: 2005-11-19 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:56.757435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Christopher Hill kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekben illetékes külügyi államtitkár-helyettes az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének puszani tanácskozása alkalmával, ázsiai országokból érkezett diákok előtt felszólalva úgy vélekedett, hogy a Japán és szomszédai közötti vita már épp elég hosszú ideig tartott.
"Azt akarjuk, hogy Japán jó viszonyban legyen Kínával - jelentette ki Hill. - Kissé lehangoló számunkra, az Egyesült Államok számára, hogy milyen rosszra fordult Japán és Kína viszonya bizonyos történelmi kérdések miatt."
Az APEC tanácskozáson Koidzumi Dzsnicsiro japán kormányfő is részt vett. Megjelenésére árnyékot vetett az a történelmi hátterű felhördülés, amelyet a szomszédos országok (elsősorban Kína és Dél-Korea) körében váltottak ki a jaszukuni szentélyben tett ismételt látogatásai. A vitatott szentélyben nemcsak Japán világháborús halottainak, de számos elítélt és kivégzett japán háborús bűnösnek a maradványai is nyugosznak.
Az amerikai politikus kifejtette: míg az Egyesült Államokat mélyülő kapcsolatok fűzik Japánhoz, Tokió és a szomszédos országok feszült viszonya kárt okozhat Washingtonnak is. "Az nem jó nekünk, hogy Japánhoz fűződő kapcsolataink láttán az emberek azt gondolják: aha, ez Kína-ellenes lépés. Ez nem áll érdekünkben" - jelentette ki Hill. Washington "azt szeretné, ha a Japán és Kína, illetve a Japán és Korea közötti viszony lenyugodna" - tette hozzá.
Szokatlanul nyílt szavakat használva Ro Mu Hjun dél-koreai elnök pénteki találkozójukon közölte Koidzumival: Szöul nem vár el további bocsánatkéréseket Tokiótól. Helyette azt szeretné, ha véget érnének a miniszterelnöki látogatások a jaszukuni szentélyben.
Peking visszautasította a puszani konferencia alkalmából javasolt kétoldalú találkozót Japán és Kína vezetői között. Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) külügyminiszter hasonlata szerint Koidzumi látogatásai a szentélyben olyanok, mintha egy vezető német politikus tisztelegne a nácik emléke előtt.
MTI - fideszfrakcio.hu