Egy éve pusztított az orkán a Magas Tátrában
Egy évvel ezelőtt, 2004. november 19-én söpört végig a Magas-Tátrán az a pusztító orkán, amely korábban soha nem látott károkat okozott Szlovákia legnagyobb erdőségében. A közel öt órán át tomboló, óránként 123 kilométeres orkán erejű szél gyökerestől kitépett szálfákat, háztetőket szakított le és dobott le több kilométeres távolságban.
Dátum: 2005-11-19 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:57.667759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vihar 12 ezer hektár tűlevelű erdőt pusztított el nem csak a Magas-Tátrában, de az árvai térségben és a murányi fennsíkon is.
Tetézte a természeti csapást, hogy 2005. július végén az irtásokon tűz keletkezett. A négy napon át pusztító, nagy kiterjedésű tűz további súlyos károkat okozott.
A novemberi orkán nyomán közel hárommillió köbméter fa hevert a földön. Ennek kitermelése csak jóval a katasztrófa után vált folyamatossá, mert az állam, az erdőtulajdonosok és a természetvédők vitája sokáig késleltette az elszállítást.
Máig megoszlanak a vélemények, vajon hogyan lehet és hogyan kellene ismét "talpra állítani" a térség élővilágát. Ez legalább száz évet igénybe vevő folyamat lesz, hiszen az elpusztult erdőállomány is ennyi idő alatt eresztett gyökeret a hegyvidéken, ahol az erdőségek döntő részét még a XIX. század végén telepítették.
A mintegy hétezer hektárnyi irtásról a kidőlt fák közel nyolcvan százalékát már elszállították, közben folyik az új erdők telepítése. A kormány a gyorssegélyeken kívül félmilliárd koronát szavazott meg a revitalizáció költségeire, az Európai Unió szolidaritási alapja pedig 5,7 millió eurót juttat e célból Szlovákiának.
MTI -fideszfrakcio.hu