Türkmenisztán a földgázcsap elzárásával fenyegeti Oroszországot és Ukrajnát
Türkmenisztánnak nem fog hiányozni az orosz és ukrán földgázkereslet, ha természeti kincséért nem kap tőlük magasabb árat - jelentette ki a türkmén elnök egy kormányülésen. Türkmenisztán 35 százalékkal, ezer köbméterenként hatvan dollárra (48 euró) akarja emelni a kivitelre szánt földgáz árát - hangoztatta Saparmurat Niyazov államfő pénteken a türkmén fővárosban.
Dátum: 2005-11-19 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:58.314788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha Oroszország és Ukrajna nem vásárol türkmén földgázt hatvan dollárért, mi tudunk várni egy-öt évet" - fogalmazott az elnök a televízióban is sugárzott felszólalásában. "(Helyettük) Iránnak fogunk földgázt eladni, növeljük a cseppfolyós gáz termelését, és még több földgázt és kőolajat fogunk feldolgozni" - fogalmazott.
Niyazov a kitermelés és a felszerelés drágulásával indokolta az áremelést. Az illetékesek utasítást kaptak, hogy december 10-ig folytassák le a tárgyalásokat a külföldi vásárlókkal.
A közép-ázsiai ország Oroszország után a második legnagyobb földgázkitermelő az egykori Szovjetunió területén. Ukrajna Türkmenisztántól szerzi be földgázszükségletének mintegy 45 százalékát, és az asgabati kőolaj- és földgázügyi minisztérium szerint jövőre 39 milliárd köbmétert szándékozott vásárolni. Oroszország saját maga is fedezni tudná szükségletét, de a türkmén gáz alacsony ára miatt inkább Asgabattól vásárol. Oroszország részéről hétmilliárd, Irán részéről pedig nyolcmilliárd köbméter földgáz vásárlásával számolt a türkmén kormány.
MTI -fideszfrakcio.hu