Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerdán oszlatja fel magát az izraeli parlamen

Várhatóan szerdán oszlatja fel magát az izraeli parlament, hogy megnyissa az utat az előre hozott választások előtt. A parlament feloszlatásáról a szombat esti izraeli sajtó számolt be , idézve Reuven Rivlint, a kneszet elnökét.


Dátum: 2005-11-20 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:46:59.227583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A korábbi menetrend szerint a törvényhozás már hétfőn szavazott volna saját feloszlatásáról, a szavazást azonban szerdára halasztották. A képviselők akkor szavaznak a parlament feloszlatásáról szóló törvényről.

A voksolás kimenetele aligha kérdéses, ugyanis a két nagy párt, a Likud és a Munkapárt vezetője, Ariel Saron miniszterelnök, illetve Amir Perec munkapárti vezető egyetértett az előre hozott választások megtartásában, továbbá ezzel kapcsolatban a február-márciusi időpontban.

Értesülések szerint Saron a lehető legkorábban tartaná meg a választásokat, azaz már februárban. Az erre vonatkozó végső döntés a parlament feloszlatása után születik meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek