Moszkva közelében lezuhant egy kis repülő
Lezuhant egy Cessna típusú repülőgép szombat éjjel Moszkva közelében. A balesetben a repülőn tartózkodó nyolc személy, hat utas és a személyzet két tagja életét vesztette.
Dátum: 2005-11-20 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:01.142109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Ivolga-Avia nevű orosz légitársaság repülőgépe helyi idő szerint 21 óra 17 perckor szállt fel Voronyezsből. Célállomása a moszkvai Domogyedovói repülőtér volt, ide 22 óra 40 perckor kellett volna megérkeznie.
A landolás tervezett időpontja előtt tíz perccel a Cessna váratlanul eltűnt a légiirányítás radarképernyőiről. Mint kiderült, Sztupino város közelében lakatlan területre lezuhant és kiégett. A mentőalakulatok megtalálták a roncsokat és az áldozatoknak, köztük Igor Olsanszkij parlamenti képviselő titkárának a holttestét.
Nyikolaj Szavcsenko orosz főügyészhelyettes a baleset helyszínén kijelentette, hogy az elsődleges adatok alapján a "légi közlekedés szabályainak megsértése" idézte elő a balesetet.
MTI -fideszfrakcio.hu