Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Botrány a köztelevízióban

Kifizeti-e vagy sem Gyárfás Tamásnak a büntetést Moldova György az élő műsorban elhangzottak miatt? Ezzel a vitával ért véget a közszolgálati televízió szombat reggeli műsorának egyik beszélgetése, amely jogi szakértőnk szerint amellett, hogy a burkolt reklámozással megsértette a médiatörvényt, kegyeletsértő volt, és alkalmas a gyűlöletkeltésre - írja a Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-11-21 07:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:07.458922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Botrányba fulladt a Moldova György legújabb könyvéről szóló beszélgetés a Nap-keltében. Az író szerint tetten érhető Magyarországon a történelemhamisítás, ő maga pedig "történelmet" ír.

Egy, a Fidesz elnökétől idézett, az aranytojást tojó tyúkról szóló, ismert szólással azt érzékeltette, hogy Orbán Viktor Rákosi Mátyás retorikáját használja, s mint mondta, "fele szőlőjét rá fogja fizetni a jogdíjakra". A köztévé műsorvezetője derülve az elhangzottakon hozzátette: "Ki kell mennem a vécére, az a nagy hibám nekem most." Majd figyelmeztette az írót: "Amikor Orbán Viktorról beszélsz, ne rám mutogassál, jó?!"

Moldova a Verebessel zajlott együttes nevetgélés közben elmondta, hogy a következő könyvét Kádár Jánosról írja, mivel "50 éves évfordulója lesz '56-nak", és "a történelmi bűnei mellett a XX. századi magyar történelem vitathatatlanul legnagyobb magyar politikusa", s mivel "jövőre köpködést és szemetet fog kapni". A kádári megtorlás eredményeként kivégzett emberek számát tekintve kis vita alakult ki közöttük. Az író 299 és 301 közötti számról beszélt, a műsorvezető szerint azonban "háromszázvalahány" emberről van szó, majd hozzátette: "mindegy..., nem mindegy". Moldova György a kivégzettek között negatív példaként említette Tóth Ilonának, a 2001-ben rehabilitált forradalmárnak a nevét, aki szerinte "megölte azt az embert a Péterfy kórházban".

Ezt követően Moldova az élő műsorban közölte könyve legközelebbi dedikálásának helyét és időpontját, amelynek következtében az alábbi szóváltás alakult ki Verebessel: - Ez a Gyárfásnak nagyon sokba fog kerülni. - Múltkor is fölajánlottam, hogy kifizetem helyette. - De kifizetted? - Ha szól..., ugyan nem tudom, hogy mennyire büntették. - Moldova Györgynek nem fog szólni, hogy fizesse ki a büntetést. - Miért ne? - Miért, kifizetnéd akkor? - Hát hogyne fizetném ki? - Tényleg?

A lap médiaügyekkel foglalkozó jogi szakértője szerint mivel a Nap-kelte a közszolgálati televízió reggeli információs magazinja, az élő adásban a vendég szájából elhangzottakról nem tehet. Arról azonban igen, hogy a műsorszolgáltató által alkalmazott műsorvezető nem határolódik el a vendég szélsőséges megnyilvánulásától, sőt a "ki kell mennem vécére" és hasonló kijelentéseivel lovat ad a megnyilvánuló alá. Ugyanez a megítélése a műsor délutáni ismétléséről, amelyben már szerkesztett változat volt látható, ám a leendő büntetési díjról szóló alkudozástól eltekintve újra elhangzott az egész beszélgetés.

Rudi Zoltán tévéelnököt lapzártáig a Magyar Nemzetnek nem sikerült utolérnie.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek