Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai karikatúrák kiállítása a Történeti Hivatalban

Politikai karikatúrák 1945-2002 címmel nyílt kiállítás csütörtökön Budapesten, a Történeti Hivatalban, ahol mintegy másfél száz karikatúra tekinthető meg október 23-ig.


Dátum: 2002-09-19 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:15.467652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Argejó Éva, a Történeti Hivatal munkatársa, a tárlat rendezője elmondta: időrendben, témakörönként láthatók a közéleti karikatúrák.

Ismertetése szerint 1945-1950 között az akkori pártvezetőket, kormánytagokat személyesen érintő bírálatok is fellelhetők a sajtóban, így például a korabeli Ludas Matyi, a Szabad Száj, a Fűrész, a Pesti Izé, illetve a Demokrácia hasábjain.

Az '50-es évektől gyakorlatilag megszűnt az effajta humor, az egyes politikai vezetők, egyáltalán a vezető réteg csak elvétve vált a karikatúrák céltáblájává - jegyezte meg.

Szólt arról, hogy a '60-as évektől kezdődően a Ludas Matyiban, illetve a Népszabadságban megjelent karikatúrák inkább csak az akkoriban negatívnak ítélt társadalmi jelenségeket ábrázolták.

Argejó Éva tájékoztatása szerint a rendszerváltást követően már-már áttekinthetetlenül gazdaggá vált palettából a Történeti Hivatal kutatási területét képező ügynöktémával kapcsolatos alkotásokból válogattak a tárlatra.

A Történeti Hivatal Eötvös utcai épülete - mint XIX. századi műemlék - e héten szombaton és vasárnap is fogad látogatókat a kulturális örökség napjai című rendezvénysorozat keretében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek