Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mr. Nagyajólét éhséglázadást vizionál a dübörgő gazdaság mellé

Hazánk magas költségvetési hiánya miatt megértést kért Gyurcsány Ferenc a hét végén hazánkban tartózkodó José Manuel Barrosótól, az Európai Bizottság elnökétől, mert - mint mondta - nem akar éhséglázadást. Miközben bennünket irigyelt Franciaország és Németország, nemrég Baráth Etele az [origo] internetes hírportálnak adott interjújában jelentette ki, hogy "a magyar versenyképességnek elemi feltétele, hogy ne legyen szegénységlázadás".


Dátum: 2005-11-21 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:08.661697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Találkozott Barrosóval Orbán Viktor is, aki azt kérte: ne büntesse az EU a magyar embereket azért, mert a kormány három éven keresztül hamis adatokat közölt - olvasható a Magyar Nemzetben.

Magyarország egyensúlyi helyzetének javítására szólította fel a kormányt a hét végén Budapesten tartózkodó José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után hangsúlyozta: fontos, hogy hazánk a kitűzött időpontban bevezesse az eurót.

Dübörög a gazdaság

Gyurcsány a szombati megbeszélést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: legalább három év szükséges a stabilizációhoz, de az ország így is csatlakozhat a monetáris unióhoz 2010-ben. Közlése szerint Magyarország megértést kér az Európai Bizottságtól, mert bár tudja, hogy a fejlettebbé válása és igazságosabbá tétele érdekében szükséges változtatások terhelik a költségvetést, de - mint fogalmazott - "nem akarunk Párizst, nem akarunk éhséglázadást, nem akarunk fejletlenségben hagyott régiókat". Gyurcsány megítélése szerint amíg a gazdaság ilyen jól növekszik, és lesz elég elszántság a változtatásokra, hazánk úgy fog visszatérni az egyensúlyi pályára, hogy közben nem kell érte sem modernizációs, sem elviselhetetlen szociális árat fizetnie.

Eszmecserét folytatott az Európai Bizottság elnökével szombaton Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is, aki arra kérte Barrosót, hogy a kormányzati hibák miatt az unió ne alkalmazzon szankciókat hazánk ellen. Kétségkívül igaz, hogy évek óta valótlan adatokat közöl Magyarország az Európai Unió felé a költségvetés állapotáról, de mégis arra kértem, hogy ne büntessék meg a magyar embereket, ezért semmifajta szankciót ne alkalmazzanak Magyarország ellen - mondta a volt miniszterelnök a megbeszélés után.

A költségvetési hiánnyal kapcsolatban Orbán Viktor tegnap egy rádiós műsorban úgy fogalmazott: a kormány három éve rendszeresen és tudatosan téves adatokat közöl a deficitről, amelynek mértéke az év végére elérheti a nyolc százalékot, sőt 2006-ban akár a tíz százalékot. A pártelnök ismét megerősítette, hogy új, munkabarát gazdaságra van szükség, amelynek eszközét a radikális adócsökkentés jelenti. Hozzátette: az új államban jelentősen csökkenteni kell a bürokraták számát, így az új politikai életben feleannyi parlamenti és önkormányzati képviselőre lesz szükség.

A jelenlegi és a volt miniszterelnök mostani kéréseinek előzménye, hogy az Európai Bizottság és az uniós pénzügyminiszterek tanácsa több ízben megállapította: hazánk nem hajtotta végre a szükséges és beígért hiánycsökkentő intézkedéseket. Számos uniós ország követelésére hivatkozva Joaquín Almunia, az unió pénzügyi biztosa múlt héten már azt közölte, hogy hazánkat szankciók fenyegethetik, ha nem tudja megzabolázni a költségvetését.

Már a múlté az erős gazdaság

Szomorú, hogy Gyurcsány Ferenc éhséglázadásról vizionál - reagált a magyar miniszterelnök Jose Manuel Barrosónak mondott szavaira Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője. Révész szerint 2002-ben a polgári kormány egy versenyképes, sikeres gazdaságot adott át az MSZP-nek és az SZDSZ-nek. Ehhez képest mára az államadósság gyorsabb ütemben nő, mint a Kádár-rendszerben, a munkanélküliség aránya is jóval nagyobb, mint három és fél éve - tette hozzá a Fidesz szóvivője. Sajnálatosnak nevezte, hogy a hiányról és az eladósodás veszélyéről az EU-nak kell figyelmeztetni hazánkat, hiszen ezek elkerülése nemzeti érdek, mivel a magyar vállalkozások látnák kárát. Magyarországnak legkésőbb tavasszal változásra van szüksége - jegyezte meg a fideszes politikus.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője bízik abban, hogy az ország nem abba az irányba megy, amely éhséglázadáshoz vezet. A szabad demokrata politikus szerint megoldást kell találni az unió által felvetett gazdasági problémákra.

Nyakó István, az MSZP szóvivője nem kívánta kommentálni a miniszterelnök szavait.

Miközben bennünket irigyelt Franciaország és Németország, nemrég Baráth Etele az [origo] internetes hírportálnak adott interjújában jelentette ki, hogy "a magyar versenyképességnek elemi feltétele, hogy ne legyen szegénységlázadás".

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek