Elcsapta a MÁV-vezérkart a vonattender?
Változások várhatók a MÁV felső vezetésében - írja a Magyar Nemzet. Kozák Tamás stratégiai vezérigazgató-helyettes január 1-jétől átveszi a MÁV Cargo Rt. irányítását, Lékai Gusztáv beszerzési főigazgató és Stromajer Andrea kommunikációs igazgató pedig a munkaviszonyáról tárgyal Heinczinger István vezérigazgató-helyettessel.
Dátum: 2005-11-21 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:08.968550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hírszerző internetes lap szerint Kozák Tamás kivételével három felső vezetőt bocsátanak el a vállalattól, elsősorban a motorvonattender lebonyolítása miatt. Gaál Gyula elnök-vezérigazgató a Magyar Nemzetnek elmondta: Orosz D. Balázs vezető jogtanácsos november 15-től megszüntette munkaviszonyát, Lékai Gusztáv és Stromajer Andrea pedig jelenleg is a cégnél dolgozik. Gaál Gyula cáfolta, hogy a változások összefüggésben lennének a motorvonatok beszerzésével. A Magyar Nemzet értesülései szerint Stromajer Andrea más beosztásban helyezkedik el a társaságnál, mivel még nem sikerült megegyezni a végkielégítéséről, és nem marad a posztján Lékai Gusztáv sem, aki a Népszava tudomása szerint nyugdíjba vonul. Utóbbi lap egyébként úgy tudja, a kommunikációs igazgató, annak ellenére, hogy tárgyal távozásáról, elbocsátotta három alkalmazottját, akik munkaügyi bírósághoz fordultak.
Heinczinger István a Népszavának beszámolt arról is, hogy év végéig átvilágítják a vasútcég felső vezetését, és további személycserék is elképzelhetők. A lap értesülései szerint a MÁV-tól októberben megvált Mándoki Zoltán volt vezérigazgatót azok követhetik, akik vele érkeztek a vállalathoz a Moltól, így felmerült Gulyás Tibor projektigazgató és Kugler Flórián humánpolitikai vezérigazgató-helyettes távozása is.
Magyar Nemzet, Hírszerző, Népszava - fideszfrakcio.hu