Vita a kormánypártok között: mennyi pénzt is vegyenek el a kollégista gyerekektől?
Arról vitatkoznak a kormánypártok, hogy gyerekenként 60.000 vagy "csak" 40.000 forintot vegyenek el a gyermekektől. A kérdés szerintük az, hogy minden tizedik, vagy csak minden hatodik kollégista pénzét vegyék-e el. Erről Sági József beszélt Magyar Bálint miniszterhez intézett interpellációjában.
Dátum: 2005-11-21 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:15.704079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
A kormánypártok választási ígéreteik, a kormányprogramjaik, nyilatkozataik szerint mindenek elé helyezik a gyerekeket. Önöktől - elmondásaik alapján - aggodalmas kisgyerekek kérdezik a jövőjüket. Elhisszük, mert elég nagy a baj ahhoz, hogy a kisgyerekek is aggódjanak.
És főleg a falura született gyermekek. Sokuknak ugyanis már vagy megszűnt, vagy a megszűnés előtt áll az óvodájuk, iskolájuk, bár Ön nemrég azt ígérte megtarthatják azokat. Nem így történt, ezért a kisgyerekek utazhatnak hajnalban, fizethetik az egyre dráguló bérleteiket, amiről egyébként Önök azt ígérték, hogy ingyenes lesz.
Most a kollégiumaik kerültek sorra. A 2006. évi költségvetés során csak arról folyik a vita a kormánypártok között, hogy gyerekenként 60.000 vagy "csak" 40.000 Ft-ot vegyenek el tőlük. Önök szerint tehát a kérdés az, hogy minden tizedik, vagy minden hatodik kollégista pénzét vegyék-e el.
A választások után született kormányprogram az évtizedek óta csak pusztuló közoktatási kollégiumok fejlesztéséről is szólt. Ezt mostanában már olyannyira szeretnék elfeledni, hogy Ön egy írásbeli kérdésre válaszul egyenesen tagadta, ami a kormányprogramban feketén-fehéren ott áll.
Persze van is okuk a szégyenre. Éveken át egy fillért sem adtak a Nemzeti Kollégiumi Közalapítványnak, amelyik egyetlen forrása volt a kollégiumok fejlesztésének. Nemrégiben aztán az alapítványt is megszüntették. Pedagógusok helyett felügyelőket akartak a kollégiumokba, most pedig csökkenteni tervezik a kollégiumok állami támogatását. A Kollégiumi Szövetség adatai szerint ez azt jelentené, hogy a költségvetés már csupán a kollégiumok fenntartási költségeinek 60 %-át támogatná. Tudja Ön, hogy ez az arány 2000-ben még 93,6%, 2001-ben 96,3 % volt? De még a 2002-ben, amikor Önök már hozzányúltak a rendszerhez is a költségek 86 %-át állta a költségvetés.
Tisztelt Miniszter Úr!
1. Ön, aki arra kényszeríti a diákokat, hogy minél kisebb korban a szüleiktől távol nevelkedjenek, a családi élet biztonságáért cserébe mindössze ennyit tud kínálni a kollégista diákoknak?
2. A polgári kormány a kollégiumok működési kiadásait csaknem 1 00%-osan biztosította, és több milliárdos kollégiumi fejlesztést indított be. Ez már a múlté sajnos. Miért sajnálja Ön a pénzt a kistelepülésen élők gyermekeitől?
3. Ön igazságos vagy igazságtalan cselekedetnek tartja, hogy a gyengéktől vesz el?
4. S végül: Ön, aki szintén luxuskörülmények között él, emberségesnek tartaná-e az Ön elképzeléseire formált kollégiumba adni a gyermekeit?
***
Magyar Bálint szerint jövőre bár csökken az állami kollégiumi normatíva, az önkormányzatoknak átengedett bevételek ellensúlyozzák ezt. Állítása szerint nem helytállóak Sági József azon megállapítása, hogy a kollégiumi ellátás ellehetetlenedne. Szerinte a kollégiumi szövetség számításai sem hitelesek.
Pánczél Károly fideszes képviselő azt mondta, hogy kormányzati szinten még mindig arról folyik a vita, hogy 60 vagy 40 ezer forintot vegyenek el a kollégistáktól. Elmondta, hogy a kormány bátorsága abban merül ki, hogy a legvédtelenebbektől vesz el.
Pánczél Károly nem, de a parlament kormánypárti többsége elfogadta a miniszter válaszát.
fideszfrakcio.hu