Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Polgári Magyarországért" Díj: közeleg a határidő

Már csak másfél hétig adhatók le jelölések a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma által alapított "Polgári Magyarországért" Díjra. A felterjesztéseket magánszemélyektől és civilszervezetektől egyaránt várja az alapítvány. Az évente egyszer átadott díj egy plakettból és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege egymillió forint. Az átadásra december második felében kerül sor.


Dátum: 2005-11-21 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:16.912080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma "Polgári Magyarországért" Díjat alapított, amely minden évben egy olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki/amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre, mellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely adott közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. Amennyiben a felterjesztés magánszemélyre vonatkozik, hangsúlyozottnak kell lennie közösség építő tevékenységének.

A "Polgári Magyarországért" Díj egy plakettból és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege egymillió forint. A felterjesztéseket írásban: e-mail-ben az [email protected] vagy a 1279 Budapest, Pf. 50. címre várjuk 2005. november 30-ig magánszemélyektől és civilszervezetektől egyaránt. A felterjesztésnek legalább 15 soros indoklást is tartalmaznia kell. A díj odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt 2005. december elején. Az átadás minden év december második felében, ünnepélyes, a sajtó számára is nyilvános keretek között történik. A díjjal kapcsolatos további információk a www.szpma.hu weboldalon találhatók.

Kiadó: Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány

Kapcsolódó elemek