Szocialista pártpropaganda: igen; pályázati pénzek: nem
Az elhibázott gazdaságpolitika árát a kormány az emberekkel akarja megfizettetni. Ennek egyik bizonyítékaként a megítélt pályázati pénzeket - miközben pártpropagandára milliárdokat költ - visszatartja - mondta Nógrádi Zoltán, aki az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszterhez intézett interpellációt.
Dátum: 2005-11-21 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:17.546237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Körbetartozás!
Ugye ismerős ez a szó, Miniszter Úr? A magyar gazdaság, és sajnos a magyar vállalkozók ma talán legjelentősebb problémája. A Magyar Tudományos Akadémia egyik intézetének közelmúltban végzett vizsgálata szerint a kis- és középvállalkozások 52,9%-a azért nem tudott az elmúlt fél évben időben űzetni, mert neki is tartoztak. A leggyakoribb a körbetartozás az építőiparban. Itt a felmérések szerint a cégek 38%-a esett késedelembe az elmúlt fél évben, de ugyanilyen az arány a feldolgozóiparban is.
Adódik a kérdés: fennáll-e a kormány felelőssége ezért a helyzetért? Az Önök válasza nyilván az, hogy nem. A tények azonban mást mutatnak. A kis- és középvállalkozások súlyos likviditási gondjaiért a kormány igenis Felelős. Felelős, mert az elmúlt egy évben 383 milliárd forint áfát tartott vissza. Felelős, mert a hazai és az uniós forrásokból elnyert támogatásokat rendre nem fizeti ki a pályázati nyerteseknek. Az utófinanszírozás miatt a vállalkozók, azok alvállalkozói, és azok alvállalkozói ás egyéb szerződéses partnerei hiába várnak a pénzükre. Ezer és ezer kis- és középvállalkozás hitelez kamatmentesen így a költségvetésnek, a kormánynak.
Úgy tűnik a pályázókkal Önöknek rendre csak problémáik vannak, képtelenek megoldani a pályáztatást. Természetesen nem ismerik el hibájukat, arról beszélnek, a pályázók nem tudják megfelelően beadni a pályázatokat. A határidőben történő elbírálásokkal is folyamatosan gond van, de a több hónapos csúszások ellenére is csak a pályázók türelmetlenségéről beszélnek. Most végre amikor döcögősen ugyan, de elindultak a beruházások, akkor pedig a kifizetésekkel, a megítélt pályázati pénzek átutalásával van gond. Ha a kormány nem utalja át hosszú hónapokig a nyertes pályázóknak a megnyert pénzeket, azért sem a Kormány a felelős?
A pályázók először azt mondták "jó, jó, rendben van, Önök tapasztalatlanok". Aztán, ahogy teltek múltak a hónapok, most már azt mondják, hogy nem csak tapasztalatlanok, de érzéketlenek is. Érzéketlenek, mert az elhibázott gazdaságpolitikájuk árát az emberekkel akarják megfizettetni.
Nap, mint nap hallunk újabb híreket: az önkormányzati és a civil szféra pályázóinak sakkban tartása, folyamatos kényszerítő erő a szerződésmódosításra (nem ritkán mondvacsinált okokból), ügyvédi felszólítások ki nem fizetett pályázatokra és még sorolhatnám.
Mind e közben persze jut 2 milliárd forint pályázati forrásokból MSZP-s aktivista hálózat kiépítésére, további 2,5 milliárd forint burkolt választási propagandára. Csakhogy e közben vállalkozások ezrei mennek csődbe. Olyan vállalkozások, amelyek a 3,8 millió magyar munkavállaló közel 40%-ának, azaz 1,5 millió embernek biztosítanak kenyérkereseti lehetőséget. A statisztikai adatok szerint tíz éve nem volt ennyi felszámolási eljárás, mint idén.
Tisztelt Miniszter Úr!
Hol van a pályázóknak szánt, az Európai Unióból állítólag átutalt több tízmilliárd forint?
Meddig tart még a kormányzati tehetetlenség a kifizetések terén?
Ki fogja kifizetni a pályázók veszteségét és a bírósági peres úton megítélt kártérítést?
***
Veress József politikai államtitkár szerint a számok magukért beszélnek. Állítása szerint ütemesen halad az európai uniós pályázatok kifizetése.
Nógrádi Zoltán, mint elmondta, nem arra kíváncsi, milyen számlákon fekszik a pénz, hanem arra, mikor fizetik ki már végre ezeket az összegeket.
Nógrádi Zoltán nem, viszont a parlament kormánypárti többsége elfogadta a választ.
fideszfrakcio.hu