"Nem vak, csak bátor"
A szocialisták utolsó költségvetésével eljött az igazság pillanata: kiderül belőle, hogy az ígéretekből már nem lesz valóság. Ennek tükrében valóban nagy bátorságra vall a büdzsét a bátorság költségvetésének nevezni - mondta Frajna Imre interpellációjában hétfőn az Országgyűlésben.
Dátum: 2005-11-21 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:17.877854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Nehezen hittünk a fülünknek, amikor Ön, Miniszter Úr a bátorság költségvetésének nevezte az egészségügyi jövő évi költségvetését.
Miniszter Úr, Ön vagy más számokat látott, vagy egészen érdekes fogalmai vannak a bátorságról. Előttünk az önök utolsó költségvetése, eljött az igazság pillanata. Most végleg kiderült, mi az, ami már csak ígéret marad, és mi a valóság.
A valóság az, hogy Önök bátran megfeledkeztek 1 millió szívbetegről, amikor megszegték az ingyenes szívgyógyszerekre vonatkozó ígéretüket, és ugyanúgy bátran elfeledkeztek arról a 100.000 ápolóról, akiknek hűségjutalmat ígértek.
A valóság az, hogy minden eddigi teljesítményüket sikerült bátran alulmúlniuk: jövőre az egészségügyi intézményekre fordítható pénz - a rendszerváltás óta példátlan módon - számszerűleg is csökken, ráadásul 36 milliárd Ft-tal. Ez azt jelenti, hogy jövőre minden kórházi beteg ellátására 8 ezer Ft-tal kevesebb pénz lesz.
A valóság az, hogy Önök bátran minden eddiginél jobban alultervezték a gyógyszerkasszát, ami azzal jár, hogy minden magyar nyugdíjas gyógyszerterhei jövőre 10 ezer Ft-tal emelkednek.
A valóság az, hogy Önök bátran vesznek el 2,6 milliárd Ft-ot az ÁNTSZ-től - azaz a járványügytől, egy világméretű járvány árnyékában.
A valóság az, hogy Önök bátran vesznek el pénzt a koraszülött mentőktől - akkor, amikor hazánkban minden 10. csecsemő koraszülöttként jön a világra
Tisztelt Miniszter Úr!
Ezek után valóban nagy bátorságra vall, ha - miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc hatására - a költségvetést képes Ön is a bátorság költségvetésének nevezni.
Minderről egy anekdota jutott eszembe az egykori lókupecről, aki miután eladja lovát, az teljes sebességgel nekiszalad a vásártér kerítésének. A vevő visszaviszi a lovat, és dühösen kérdezi:,,Mi van, maga vak lovat adott cl nekem?"
Mire a kupec: "Instállom, értse meg, nem vak ez, csak vakmerő!"
És mi a viccbéli vakmerő ló szinonimája a szocialista értelmező kéziszótárban? "Gyurcsánymagyarul" ez a ló sem vakmerő, hanem bátor, igazságos, és felettébb biztonságos.
Tisztelt Miniszter Úr, kérem, válaszoljon:
Ön szerint bátorság, vagy botorság számszerűleg lecsökkenteni az egészségügyi intézmények támogatását?
Bátorság, vagy botorság tízmilliárdokkal alultervezni a gyógyszerkasszát, és 10 ezer Ft-tal emelni a nyugdíjasok gyógyszerterheit?
Bátorság, vagy botorság pénzt elvenni a Koraszülött Mentőktől, ha hazánkban minden 10. csecsemő koraszülött?
Bátorság, vagy botorság pénzt elvenni az ANTSZ-től, amikor világméretű járványkészültség van a madárinfluenza miatt?
Komolyan felmerül a kérdés: vajon alkalmas egy ilyen kormány a feladatára, vagy Ön szerint is változásra van szükség?
***
Rácz Jenő egészségügyi miniszter válaszában az Orbán-kormány időszakával példálózódott, szerinte akkor sokkal rosszabb volt a helyzet.
Elmondása szerint a tárca az ANTSZ nagy vízfejét meg kívánja szüntetni, amiért jövőre harmonikusabbá válik a struktúra.
Frajna Imre válaszként arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre 36 milliárd forinttal kevesebb pénzt ad a gyógyító intézményeknek.
Frajna Imre nem fogadta el a miniszter válaszát.
fideszfrakcio.hu