Az emberek változást akarnak, és ezért készek is tenni
A Fideszt kormányzati tapasztalata feljogosítja a változás végrehajtására, hiszen 1998-ban a maihoz hasonlóan rossz gazdasági helyzetben vette át a kormányzást - közölte Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón Egerben.
Dátum: 2005-11-21 18:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=46855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:47:22.240014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz által kezdeményezett nemzeti konzultáció, illetve a gazdasági konzultáció legfőbb tanulsága, hogy az emberek változást akarnak, és ezért személyesen is tenni kívánnak - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, aki a párt kampányát segítő önkéntesek toborzása céljából látogatta meg a hevesi megyeszékhelyt.
A változás megvalósításához a politikai szövetségesek mellett olyan önkéntes segítők közreműködése is szükséges, akik ugyanolyan jövőt képzelnek el Magyarország számára, mint a Fidesz - tette hozzá a politikus.
Pelczné Gál Ildikó elmondta, hogy a Fidesz által az emberekkel kezdeményezett párbeszédből kiderült: az egyszerű emberek, a nyugdíjasok, a fiatalok, a családosok, illetve a vállalkozók egyaránt úgy gondolják, hogy a jelenlegi kormány nem tett eleget a változás érdekében.
Ennek nem a változtatás hiánya az oka. A vállalkozók például éppen azt panaszolják, hogy az átgondolatlan változtatások sora miatt kiszámíthatatlanná vált a gazdasági környezet.
Vagyis a kormány nem az emberek igényeinek megfelelően hajtotta végre a változtatást, aminek következtében nem javult, hanem romlott az ország helyzete - fűzte hozzá a Fidesz alelnöke.
A változáshoz viszont az emberek akaratán túl támogatókra, önkéntes segítőkre van szüksége a választási kampány során a Fidesznek, a Tagtoborzó Választás 2006. elnevezésű rendezvény alkalmával éppen őket kívánják megszólítani - mondta Pelczné Gáll Ildikó.
MTI - fideszfrakcio.hu