Magyar filmek is versenybe szállnak az európai filmdíjért
Két magyar játékfilm szerepel az Európai Filmakadémia ez évi elismerésére jelölt 37 alkotás között - tudatta csütörtökön a Magyar Filmunió. A közlemény szerint Dettre Gábor Felhő a Gangesz felett és Kamondi Zoltán Kísértések című filmjét szemlézi majd a zsűri.
Dátum: 2002-09-19 18:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:45:16.668190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Film 2002. december 7-i, Rómában tartandó díjkiosztó gáláján számos más elismerés mellett átadják a legjobb rövidfilmnek járó díjat is.
E kategóriában ugyancsak van magyar induló: Péterffy Zsófia Kalózok szeretője című animációs alkotása szerepel a lehetséges díjazottak között. Péterffy Zsófia filmje a közelmúltban befejeződött 59. Velencei Filmfesztiválon nyert kategóriájában.
A filmunió a közleményben kitér arra is, hogy az Európai Filmakadémia igazgatótanácsa 300 ajánlott alkotás közül választotta ki a rangos díjakért induló 37 filmet.
A jelölt filmekre az akadémia 1400 tagja adta le voksát, a végső megmérettetésen részt vevő filmek listáját november elején hozza nyilvánosságra az akadémia - teszik hozzá.
A magyar játékfilmesek olyan neves alkotókkal indulnak a versenyben, mint például Francois Ozon, Mike Leigh, Pedro Almodovar, Tom Tykwer, Jean-Pierre és Luc Dardenne, Marco Bellochio, Alekszander Sokurov, Goran Markovics, Ken Loach, Roman Polanski.
MTI - fidesz.hu